2012. március 29., csütörtök

Ki nem öregszik?

Aki nem fél az öregségtől.
Aki nem akar mindenáron fiatal maradni. 
Aki megőrzi kedélyét és jó humorát.
Aki gondoskodik arról, hogy a kor legvégső határáig legyen valami értelmes elfoglaltsága.
Aki a kor előre haladtával a legnagyobb mértékben ápolja lelkét és a legkisebb mértékben kendőzi arcát.
Aki felfedezi, hogy az élet akkor is érdemes az életre, amikor már a
küzdelmen túl, mint nézők szemlélhetjük.
Aki szoros kapcsolatot talál a természettel, mely megtanítja arra, hogy nincs elmúlás, csupán megújulás.
Aki tudja azt, hogy az egyetlen örökifjú az emberen a mosoly.
Aki tudja azt is, hogy a leghatásosabb szépítőszer a jóság, az emberség, a segítő szándék, melyek a lélek csodálatos derűjét varázsolják az arcra.

és végül, aki rájön arra, hogy az öregség nem lemondás, hanem felülemelkedés az életnek olyan magaslatára, ahonnan minden érthetőbbnek, igazabbnak, szebbnek látszik.

Bármi legyen is a taktikánk, kell, hogy működjön! Meg kell, hogy találjuk azokat a lehetőségeinket, amelyek segítségével testi, lelki és mentális egyensúlyunk megtartható. A boldogság, lelki béke néha apróságokon múlik. Egyedül talán nem is gondolunk rá, pedig lehet, hogy karnyújtásnyira van tőlünk!

Életvezetési tanácsadásaimon ezekre az alternatívákra, megoldásokra is kitérek, és hidd el, nem minden pénzkérdés! Gyere el kurzusaimra, ismerd meg hitvallásom, elkötelezettségem! Biztosan tudom, együtt rátalálunk a legmegfelelőbb útra! Hamarosan új helyszinnel indulunk. Érdeklődj:

Obritán Józsefné, Ildikó

ENERGY MED Kft.

Ügyvezető igazgatója

Web: http://www.energymed.hu/

Egészségügyi és Sportegészségügyi Szakember

Komplementer Medicina és Ortomolekuláris Medicina Terapeuta

Táplálkozás/wellness/életmód tanácsadó

Mobil: +36 (20) 234-0632  ill. +36 (20) 9536-154

Email: ildiko@energymed.hu ill. ildiko.obritan@gmail.com

2012. február 16., csütörtök

A Nap gyümölcse, acai bogyó

Elöregedés?! Betegségek?! Mit nekünk! Egészség-megőrzés, rehabilitáció, rekreáció felsőfokon, egyszerűen, egy készítményben!

Sokszor eszembe jut, hogy az őserdők lakói mind a mai napig sokkal többet tudnak arról, hogyan őrizzék meg egészségüket. Nem járnak egyetemre, nem végeznek kurzusokat, csak átadják egymásnak hallatlan tapasztalati tudásukat, a sokszor évszázados gyógyító és empatikus ismereteiket. Bizony tanulhatnánk tőlük! Számtalan megoldást alkalmaznak egészségük megóvása, ill. az esetleges betegségek gyógyítása céljából, egyszerűen, okosan, pedig se híre, se hamva a nyugati orvoslás jeles képviselőinek. Nincsenek kórházak, műtők, drog-gyártó, és forgalmazó cégek! Hogyan csinálják, hogy akár 100 évig is élnek, egészségesen?! Mit esznek, mit alkalmaznak, mit tudnak ők, hogy ott, az „Isten háta mögött” különösebb bajok nélkül megússzák?! Tudom, a civilizáció és az urbanizáció sok betegséget generál. Mégis, elgondolkodtató… Akik már ismernek, tudják rólam, hogy mindig kutatom a legjobb, legegyszerűbb megoldásokat, melyekkel eredményesen tudok segíteni pácienseimnek a gyógyulás, egészség megőrzés rögös útján. Nem egyszerű feladat, hiszen nagyon sok szempontnak kell megfelelni, de igyekszem lépést tartani az igényekkel. Most egy olyan készítményre szeretném felhívni a figyelmet, amely valóban különleges, mind összetételében, mind hatását tekintve. Egyenesen az őserdők mélyéről származik, tisztán, természetesen, és nagyon hatékonyan! Már kétféle minőségben is! Acai bogyó (ászáj) kivonat, folyékonyan, és lekvár formájában.

Az acai bogyó (ejtsd: ászáj) egy brazil pálmaféle gyümölcse, melyet fagyasztva szárítanak rögtön a szüret után, hogy értékes tápanyagait minél nagyobb mértékben megőrizze. Az acai bogyó antocianinokban és antioxidánsokban gazdag. Az antocianinok azok a jótékony hatású összetevők, melyek a vörösborban is megtalálhatók és hozzájárulnak az egészséges szív működéséhez. Az acai bogyó antocianin tartalma többszöröse a vörösborban mért mennyiségnek. Az acai bogyó ezen kívül nagyon gazdag fehérjékben, rostokban (kb. 14 g rost található 100 g acaiban), vitaminokban és Omega 6 és 9 zsírsavakban is, melyek a szív- és keringési rendszerünket védik. Az acai bogyóban található Omega 6 és 9 zsírsavak a vér koleszterin szintjének csökkentéséhez is hozzájárulnak. Ezen kívül az acai bogyó az öregedési folyamatok lassításában is jelentős szerepet játszik, az egészséges táplálkozást követők körében az egyik legjelentősebb öregedést lassító szuper táplálékként ismerik. Úgy gondolják, hogy ezt a hatást az antocianinok és antioxidánsok okozzák. Az acai bogyó 10-szer több antioxidánst tartalmaz, mint a szőlő, és 2-szer annyit, mint a kék áfonya. Már számos külföldi egyetem onkológiai osztályán alkalmazást nyert rendkívüli regeneratív hatása miatt.

Ismerd meg Te is ezt a valódi csodát! Jelentkezz mielőbb, érdeklődj, számos megoldás kínálkozik azoknak, akiknek hosszútávon fontos az egészsége! Én már fogyasztom, alkalmazom, és az eredmény elképesztő!

Bővebb információ:
Obritán Józsefné, Ildikó
ENERGY MED Kft.
Ügyvezető igazgatója
Web: http://www.energymed.hu/
Egészségügyi és Sportegészségügyi Szakember
Komplementer Medicina és Ortomolekuláris Medicina Terapeuta
Táplálkozás/wellness/életmód tanácsadó
Mobil: +36 (20) 234-0632 ill. +36 (20) 9536-154
Email: ildiko@energymed.hu ill. ildiko.obritan@gmail.com

2012. január 19., csütörtök

A Flow élménye

A flow érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyben hagyjuk, hogy megtörténjen az az esemény, amelynek épp részesei vagyunk. Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük, amikor bekövetkezik. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igen-t rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy. Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányban. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson. Sokan azért veszítik el szabadságukat és válnak tússzá, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A sportolóknak, zenészeknek, jó vezetőknek meg kell tenniük azokat a dolgokat, amelyeket talán nem szeretnek, de arra trenírozzák magukat, hogy élvezzék azt, ami ahhoz szükséges, hogy elérjék végleges céljukat. A különböző foglalkozásokat kutatva Csíkszentmihályi felfedezte, hogy amikor az emberek optimális vagy csúcsteljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a problémákról. Megjegyzi, hogy ezt a flow-t sokan félreértelmezik egyfajta transzállapotként, és a passzív szabadidős tevékenységeknél is keresik. „A legtöbben annyira várják, hogy otthon lehessenek és lazítsanak. Aztán hazaérnek, és nem tudják, mit csináljanak. Nincs előttük nehézség, ezért a TV előtt ülnek és depressziósak”. A flow akkor következik be, amikor testünk, intellektusunk, érzelmeink és szellemünk természetes módon összehangolódik, és egy bizonyos tudatállapot övezetébe tart minket. Amikor ilyen, meditációhoz közeli tudatállapotban dolgozunk, nagyobb az energiánk, a koncentráló képességünk és hatóképességünk, mint amikor megszokott módon dolgozunk valamin. A flow segít, hogy örömet találjunk a legtöbb rutintevékenységben, mindennapi életünkben.
Forrás: Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus

Néhány hasznos jótanács a mindennapokra:
  • Légy elkötelezett önmagad iránt!
  • A saját életedet éld!
  • Légy mindíg intuitív!
  • Figyelj a belső hangokra!
  • Törekedj az egészségre!
  • Légy nyitott, bizakodó, laza!
  • Légy segítőkész!
  • Fogalmazz pontosan, pozitívan!
  • Őrizd meg lelki békéd, harmóniád!
Nem könnyű feladatok ezek manapság! Mégis törekednünk kell valamennyire egészségünk megőrzése, testi, lelki jól-létünk elérése céljából. Munkám során igyekszem mindenkinek a legjobb megoldások kidolgozásával segíteni, hiszen ezek a "kapaszkodók" nem jönnek át az éteren. Kérlek, szólj, ha segíthetek!

Obritán Józsefné, Ildikó
ENERGY MED Kft.
Ügyvezető igazgatója
Web: http://www.energymed.hu/
Egészségügyi és Sportegészségügyi Szakember
Komplementer Medicína és Ortomolekuláris Medicína terapeuta
Táplálkozás/wellness/életmód tanácsadó
Mobil: +36 (20) 234-0632 ill. +36 (20) 9536-154