2012. január 19., csütörtök

A Flow élménye

A flow érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyben hagyjuk, hogy megtörténjen az az esemény, amelynek épp részesei vagyunk. Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük, amikor bekövetkezik. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igen-t rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy. Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányban. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson. Sokan azért veszítik el szabadságukat és válnak tússzá, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A sportolóknak, zenészeknek, jó vezetőknek meg kell tenniük azokat a dolgokat, amelyeket talán nem szeretnek, de arra trenírozzák magukat, hogy élvezzék azt, ami ahhoz szükséges, hogy elérjék végleges céljukat. A különböző foglalkozásokat kutatva Csíkszentmihályi felfedezte, hogy amikor az emberek optimális vagy csúcsteljesítményt nyújtanak, megfeledkeznek magukról, az időről, a problémákról. Megjegyzi, hogy ezt a flow-t sokan félreértelmezik egyfajta transzállapotként, és a passzív szabadidős tevékenységeknél is keresik. „A legtöbben annyira várják, hogy otthon lehessenek és lazítsanak. Aztán hazaérnek, és nem tudják, mit csináljanak. Nincs előttük nehézség, ezért a TV előtt ülnek és depressziósak”. A flow akkor következik be, amikor testünk, intellektusunk, érzelmeink és szellemünk természetes módon összehangolódik, és egy bizonyos tudatállapot övezetébe tart minket. Amikor ilyen, meditációhoz közeli tudatállapotban dolgozunk, nagyobb az energiánk, a koncentráló képességünk és hatóképességünk, mint amikor megszokott módon dolgozunk valamin. A flow segít, hogy örömet találjunk a legtöbb rutintevékenységben, mindennapi életünkben.
Forrás: Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus

Néhány hasznos jótanács a mindennapokra:
  • Légy elkötelezett önmagad iránt!
  • A saját életedet éld!
  • Légy mindíg intuitív!
  • Figyelj a belső hangokra!
  • Törekedj az egészségre!
  • Légy nyitott, bizakodó, laza!
  • Légy segítőkész!
  • Fogalmazz pontosan, pozitívan!
  • Őrizd meg lelki békéd, harmóniád!
Nem könnyű feladatok ezek manapság! Mégis törekednünk kell valamennyire egészségünk megőrzése, testi, lelki jól-létünk elérése céljából. Munkám során igyekszem mindenkinek a legjobb megoldások kidolgozásával segíteni, hiszen ezek a "kapaszkodók" nem jönnek át az éteren. Kérlek, szólj, ha segíthetek!

Obritán Józsefné, Ildikó
ENERGY MED Kft.
Ügyvezető igazgatója
Web: http://www.energymed.hu/
Egészségügyi és Sportegészségügyi Szakember
Komplementer Medicína és Ortomolekuláris Medicína terapeuta
Táplálkozás/wellness/életmód tanácsadó
Mobil: +36 (20) 234-0632 ill. +36 (20) 9536-154